Hajdúnánás – Tiszafüred

 22 ápr 2019 : 15:39

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

3. tanulmányút

 

Hajdúnánás – Tiszafüred

2018. július 27.

 

Földrajzilag közel eső, de hagyományait tekintve nagyban különböző városokat kerestünk fel. Hajdúnánás – amellett hogy a legöregebb hajdúváros – az „aranyszalma városa”. A szalmafeldolgozás hagyományai igen messzire nyúlnak vissza, ez pedig a háziipar mellett a gyári feldolgozást, a szalmakalap-gyártást is magával hozta. A tájházban ennek őrzi eleven emlékét az itt található szalmavarrógép, mángorló, az aratókoszorúk, és a kunkorgók. E tevékenység mai követői kétévente országos pályázaton mérik össze tudásukat a városban. Hátul az egykori istállóból kialakított kovácsműhely a mesterek régen használt eszközeit rejti. Az Aranyszalma Alkotóház és Galéria magántulajdon, ittReszeginé Nagy Mária népi iparművész, a népművészet mestere a szalmafonás rejtelmeivel is megismerteti az érdeklődőket, de alkotásaiból rendezett kiállítása és régi üveggyűjteménye is kedvelt látogatói cél a házban. A helytörténeti gyűjteményben pedig az egykori kalapgyár mintakollekciójából rendeztek áttekintő állandó kiállítást. A város pászorthagyományainak tárgyi örökségét pedig a Kendereskert-bemutatóközpontban vettük szemügyre.

 

Tiszafüred a fazekashagyományairól híres. A fürediek a XIX. század elején még szinte csak feketeedényt égettek. Ekkor fazekasaik fő terméke a vizeskorsó és a kanta lehetett, valamint a nagy fekete abálótál. Ezek az edények még a mázas korszakban is készültek, főleg a Bezerédi Varga család műhelyében, akik olyan jó minőségű edényeket készítettek, hogy nevük a feketeedény jelzőjévé vált: bezerédi korsó, bezerédi fazék, bezerédi tál. A bezerédi fazék tulajdonképpen bödön volt, melynek szögletes formája a későbbi mázas edényeknél sem változott. Két függőleges füle volt, felületét kavicsolás fedte, fedője gombos volt. A mázas edény elterjesztése a Katona Nagy család nevéhez fűződik. Kitűnő fazekasnak számított Nyúzó Gáspár és Bodó Mihály is. Tiszafüreden a mázas edény többségét a tálasedény adta, valamint a szilkék és a köcsögök. Barátságból vagy rendelésre készültek a bornak, pálinkának való butykoskorsó, a kicsi lapos butella, a boroskulacs, a boroskancsó és a miskakancsó. A kisebbeken barna máz alatt fekete volt a díszítmény, a nagyobbaknál rátett abroncsok futottak körbe, s közüket díszítették fehér írókával. A füredi miskakancsók alapszíne általában szürkésfehér. A folyóedénynek számító szilkék igen változatosak. Alapszínük lehet fehér, vörös, rámás szájukat függőleges csíkozással díszítették, a XIX. század vége felé gyakori a fülre írt évszám. Tiszafürednél még egy dologról kell szólni: a tányérok szegélyét kanálból holdasra megöntötték, s ezeket a karéjokat követte az írókás díszítmény. Ha a tányérok öble vörös, a szegély lehetett zöld, ha drappos színű, a szegély lehetett vörös. Napjainkban a füredi stílus főleg Karcagon virágzik. Minderről a tiszafüredi Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházban kaptunk teljes képet.