Vésztő-Mágor és Biharugra tanulmányút

 19 May 2019 : 10:48

Tanulmány út Vésztő-Mágorra és Biharugrára 2018. október 16.
Szakmai beszámoló

Gyönyörű októberi napon ismerkedtünk meg Vésztő Mágoron a régészeti bemutató teremmel. A Csolt Monostor állandó kiállításával tárlatvezetéssel ismerkedtünk meg,a domb történetével az újkortól a török hódoltságig. A pásztortanyán ízelítőt kaptunk a Körösök vízi világáról, megismertük a halászat ősi eszközeit. Az őszi verőfényben gyönyörködtünk és ismerkedtünk a Népi Írók Szoborparkjával, utána Biharugrán a szépen felújított és rendben tartott Szabó Pál emlékházzal ismerkedtünk meg és számtalan új ismerettel gazdagodtunk a tárlatvezető segítségével. Végül pedig a biharugrai falumúzeumot látogattuk meg.

I. Vésztő-Mágor Régészeti bemutatóhely


Az emlékhely területén, a Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes kanyargásával körülzárt természetvédelmi területen egymás mellett két különleges, 9-10 méter magas kiterjedt halom áll.
Az egyik földhalomba vágott szelvényben: újkőkori, rézkori és bronzkori házak, hulladékgödrök, vermek, szabadtéri tűzhelyek, valamint az újkőkori és rézkori temetőrészletek leletein keresztül nyerünk bepillantást az egymást követően megtelepedett népek, illetve népcsoportok mindennapi életébe és hiedelemvilágába.

Csolt-Monostor

Az állandó kiállítás, 1982. augusztus 25-én nyílt meg, amely a domb történetét mutatja be, az újkőkortól a török hódoltság koráig. Az itt feltárt gazdag leletanyag az 1810 és 1812 között épített hatalmas Weinckheim borospincében került kiállításra.
Sikerült kibontani a táj X-XII. század nagyhatalmú családja, a Csolt nemzetség Árpád- kori monostorának maradványait. Az is bizonyossá vált, hogy olyan rangos díszítményekkel ellátott épületek álltak itt a dombon, melyekhez hasonlóak az ország más részein csak királyi építkezéseken vagy azok hatósugarában találhatók. Művészettörténeti jelentőségük az Alföldön az adott korszakban különösen kiemelkedő.

Pákásztanya, tanösvény, újkőkori lakóház

A Pákásztanya a halászat és gyűjtögetés ősi foglalkozásának állít méltó emléket. A kétosztatú alacsony ház belső terében különböző használati tárgyak (edények, hálók, tapogatók, varsa…) tekinthetőek meg.
A látnivalók között megtalálható még egy újkőkori lakóház eredeti méretű rekonstrukciója, az adott korra jellemző használati tárgyakkal.A természetkedvelőket, túrázókat egy tanösvény várja a Holt- Sebes- Körös partján. Ezáltal megfelelő lehetőséget kínálunk a vízparti, valamint az eredeti növény és állatvilág megismerésére.

Népi Írók Szoborparkja

A két világháború között kibontakozott egy olyan népi mozgalom, melyen belül az úgynevezett népi írók is tevékenykedtek, alkottak, s ennek is kitűnő emléket állít Vésztő-Mágor.
A történelmi emlékhelynek szerves része a Népi Írók Szoborparkja, amelyben a nehéz sorban élő emberek életét, küzdelmét bemutató írók, költők, tudósok, közéleti személyek szoborportréi láthatók.

II. Biharugra

Szabó Pál Irodalmi Emlékház

1987-ben vásárlás útján a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága kezelésébe került az épület, s ezzel hivatalosan is múzeumi rangra emelkedett. A múzeum egész évben látogatható. Szabó Pál kedvelt munkahelye, napfényes verandája ma is úgy áll, mint életében. A kiállításon az író egykori dolgozószobája és könyvtára látható. Az Emlékházban halálukig az író lánya és az ő férje, Mikita István látták el a gondnoki teendőket. Az Emlékházat évről-évre egyre többen keresik fel, köztük számos a külföldről érkező vendég is. 2007. november 17-én került felavatásra az épület keleti oldalán, a bejárat mellet elhelyezett emléktábla, amelyen 42 híres és jelentős személy neve van felsorolva. Azoké, akik e házban megfordultak annak idején Szabó Pál vendégeként. A 2008. tavaszán felújított Szabó Pál Irodalmi Emlékház jelenlegi fenntartója – a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága – a jó gazda gondosságával igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Biharugra község önkormányzata évek óta jelentős segítséget nyújt a fenntartónak az épület állagának megóvásához. A karbantartáshoz építőanyagokkal, gépekkel és a közmunkában foglalkoztatottak élőmunkájával járult hozzá a település. Az emlékház a hét minden napján hozzáértő idegenvezetéssel várja a látogatókat.

Falumúzeum

A ház tulajdonosa 2009-ben arra a döntésre jutott, hogy 100 esztendőre átadja a községnek az épületet használatra. Így kerülhetett sor arra, hogy méltó helyet alakítsanak ki a Falumúzeum számára. Az épület az adományozás idején leromlott állapotban volt. Az északnyugati sarkában lévő egyik helyiségben például a vakolatot teljesen le kellett verni. A vakolat eltávolítása után itt boltívek, falfülkék váltak láthatóvá a falban és egy erősen kormos falú kis fülkeszerű nyílás került elő. Ez utóbbiak láthatók maradtak a felújítás után is. Topa Sándorné évek óta gyűjtögette a régi használati tárgyakat a könyvtárban, mások a régi fotókat és emlékeket gyűjtötték egy majdan megvalósuló kiállítási lehetőség, egy helyi múzeum számára. Amikor elérhető közelségbe került a lehetőség, akkor a falu lakosai igazán sok anyagot, kiállítható tárgyat ajánlottak fel. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum segítette a rendszerezést. A gyűjtemény bepillantást ad az itteni emberek életébe, elődeik életmódját, szokásait, hagyományait közvetítik a tárgyak.

 Berettyóújfalu, 2018. október 24.