Szakmai beszámoló

5. műhelymunka

2018. szeptember 20-21.

Téma :Fonható szálas anyag- a szálas anyagok felhasználási területei

A térségünkre jellemző természetes anyag a földrajzi fekvésből adódik. A folyó szabályozás megindulása előtt a bihari és sárréti térség vízjárta terület volt. Volt bőven sás, gyékény,fonásra alkalmas vessző, amelyet a helyi emberek felhasználtak a kosárfonásra, gyékénytárolók készítésére. Ez adta az apropóját e téma körüljárásának.

Az első nap programja filmvetítéssel kezdődött. Felidézve a régi időket megnéztük a Gyékényszövés Tápén c. filmet. A kisfilm egy mára már szinte kihalt, ám egykor a vizes területeken minden napos tevékenységnek számító munkát mutat be, a gyékény feldolgozását.

A film a Tisza és a Maros találkozásánál található Tápé település évszázados gyékényszövő hagyományait eleveníti fel a begyűjtéstől a feldolgozásig, ezzel állítva emléket az egykori gyékényeseknek, akik ezt a nehéz, fáradságos munkát végezték. F. Tóth Mária ny. minisztériumi vezető főtanácsos ……

Majd André Sándor gyékénykötő népi iparművész mutatkozott be a jelenlevőknek, és mesterség bemutatót tartott. Munkálkodás közben megmutatta, mire kell figyelni, hogyan lesz formás és tartós a gyékény kenyértartó, szakajtó, kupujkó. Az érdeklődők kipróbálhatták a gyékénykötést, és hamar meg kellett tapasztalni, milyen sok gyakorlat szükséges a látszólag egyszerű tevékenységhez.

A második nap a vesszőé volt a főszerep. A kosárfonás története meglepően régi időre nyúlik vissza. A régészek már az őskori cseréptöredékek között is találtak olyanokat, amelyek belső felületén vesszőfonásra utaló jelek láthatók. Dániában tőzegláp őrzött meg egy olyan fűzfából készült varsát, amelyet 6-7000 évvel ezelőtt feledett a vízben egy halász.

A kosárfonást minden paraszti család művelte akár szegényebb vagy módosabb sorsú volt. A kosárfélékre nagy szükség volt: nélküle sem a gazdálkodást, sem a gazdaságot nem lehetett ellátni. A kosárkötés téli kiegészítő foglalkozás volt, ekkor volt rá idő mivel a mezei munkák elfogytak és a hozzávaló alapanyagot is a csak a tél beálltával az első fagyok után lehetett gyűjteni.

A Derecskéről érkező Szatmári Ferenc vesszőfonó népi iparművész és családja hosszú „kosaras” múltra tekint vissza. Számtalan különböző formájú és funkciójú kosarat, fonott bútort készítettek az elmúlt másfél évtized alatt. A mesterség szeretetét, tudását folyamatosan adják át tanfolyamokon, ahol csinos piaci kosarak, tálcák készülnek. A résztvevők segítségükkel elkészítették a kisebb, nagyobb kosarakat, amelyek nagy büszkeséggel töltötték el készítőjüket.

F. Tóth Mária nyugalmazott minisztériumi főtanácsos, kézműves oktatósok évtizedes tapasztalata az elméleti ismeretekkel tette gazdagabbá és érdekesebbé a tevékenységet. Bemutatta a különböző fonott tárolókat, amelyek korok és tájegységek szerint változtak.

A jó hangulatú, tevékenységekkel teli délelőtt közös ebéddel zárult.